Sokaknak fontos, hogy folyamatosan szépítsék, bővítsék a kertjüket. Az igényes környezet sokat hozzátesz az ingatlan értékéhez, arról nem beszélve, hogy a komfortérzetet is nagy mértékben növeli. Érthető, hogy az ember sokkal szívesebben ül ki, vagy pihen le egy olyan kertben, ahol szép összkép várja őt.
Napjainkban igazán széles kínálat áll rendelkezésre ahhoz, hogy bárki kihozhassa a környezetéből a maximumot. Ezzel kapcsolatban igazi klasszikusoknak számítanak a kerti tavak, amelyek valóban rengeteget hozzátesznek az összképhez, ráadásul még az élővilágra is pozitív hatást gyakorolnak. A tó rengeteg élőlénynek ad biztonságot, elég csak a halakra, békákra gondolni, de még a növényzet szempontjából is igazán kedvező alternatívának számít.
Akik jobban utánanéznek ennek a lehetőségnek, láthatják, hogy a hagyományos dísztó mellett léteznek fürdőtavak is. Nehéz meghozni a végső döntést, különösen akkor, ha az embernek nincsen túl sok információja az egyes opciókról, ám mindent lehet pótolni, így most erről is lehet tájékozódni.
A kerti dísztó építést elsősorban azon személyeknek javasoljuk, akik a kert esztétikai értékét szeretnék növelni. A vízi növények, halak látványa kifejezetten jót tesz a környezet összképének, teljesen másképp néz ki a kivitelezés után a kert.
Fontos, hogy akik ezt az utat választják, mindenképp időt, energiát kell fordítaniuk később a karbantartásra, cserébe viszont mindig lenyűgöző látvány várhatja őket. Az algák, hordalékok rontják a tó kinézetét, továbbá a halak, növények gondozása is időt igényelnek.
A kerti tó építésénél kisebb mélységű mederrel kell számolni, amelyhez előregyártott anyagokat vagy fóliát használnak fel. A hangsúly itt inkább a növényzeten, dekorációs elemeken vannak, ezért ez a típusú tó nem is alkalmas a fürdőzéshez.
A méret és forma tulajdonképpen teljesen szabadon választhatók, lehet egészen kicsi, szabálytalan, sokkal rugalmasabb lehetőségek állnak rendelkezésre.
A költség függ a tó méretétől, illetve a felhasznált alapanyagoktól is, de már egészen korrekt árakon lehet csodálatos kerti tavakat építeni.
A fürdő tó építéssel az emberek egy olyan kerti tavat kaphatnak, amely természetes fürdőzési lehetőséget biztosít, vegyszermentesen.
Ez esetben a biológiai egyensúly fenntartása a legfontosabb a karbantartás során. Főbb feladatok a fürdő tó építése után a növények gondozása, a hordalék eltávolítása és a vízszint rendszeres ellenőrzése. A fürdőző rész mechanikai tisztítására is sor kerülhet. Cserébe az embereknek igazán különleges fürdőzési élményben lehet részük.
A fürdő tó általában nagyobb méretű a dísztóhoz képest azért, hogy elegendő hely legyen a tisztító zónához és a fürdőzéshez. A forma lehet geometrikus vagy természetes, ezt a megrendelők jelölik ki, azonban a környezet kialakítása befolyással lehet a végeredményre. Éppen ezért érdemes helyszíni szemlét tartani, mert ilyenkor sok mindenre választ kaphatnak az emberek.
Két fő részből áll, egy mélyebb fürdőzőből, és egy sekélyebb tisztító zónából, amelyben növények találhatók meg. Ezek természetes formában tisztítják, szűrik a vizet azért, hogy az teljesen alkalmas legyen a fürdőzéshez.
Az, hogy végül melyik opció kerül kiválasztásra, csakis ügyfeleinken múlik. Csapatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy igazodjon az egyéni igényekhez. Garantáljuk, hogy elégedett lesz a munkánkkal.
Weboldalunkon korábbi munkáinkról is láthat fotókat. Ha szeretne kérdezni, ajánlatot kérne, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.